A koronavírus-járvány során a legnagyobb csalódás a társadalom számára a tudósok viselkedése.

Úgy gondolják az egyszerű emberek, így mi, a Reformerek is, hogy a tudósok szerényen, alázattal, és kizárólagosan a tudományosan igazolható eredmények tükrében szólalnak meg. Ehhez képest Magyarországon azok az emberek, akiktől elvárható lett volna, hogy valódi, tudományosan alátámasztott álláspontjukat – egymással is egyeztetve – közlik a társadalommal annak érdekében, hogy az adott kérdésben minél szélesebb körű, valós ismeret jusson el az emberekhez, nem képesek ennek megfelelni.

Össze-vissza beszélnek saját magukkal szemben, és egymással szemben is. Egyetlen egzakt, a járvány lefolyására, a védekezés módjára, valamint a vakcinák hatására vonatkozóan feltett kérdésre sem képesek tudományos minőségű válaszokat adni.

Sőt, jópáran celebesedtek, olyan szerepeket vállalnak, ami egy tudós embertől elfogadhatatlan. Szerepet vállalnak a riogatásban úgy, hogy amikor bárki visszakérdez, hogy a riogató kijelentésének milyen tudományos alapja van, nem válaszol.

Ha egyszer ezen a járványon túl leszünk, le kell vonni a következtetéseket, és mindenkinek abba a pozícióba kell jutni, amire alkalmas.

Elő kell jönnie a névtelen, de szorgalmasan, a tudomány szent szabályainak maradéktalan betartásával munkájukat végző tudósoknak. Nem a politikai elittel való kapcsolat, hanem a szakmai munka minősége kell, hogy meghatározza a kiválasztást.

2022-től ez lesz az irány.

-Dr. Varga Damm Andrea-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük